2013. augusztus 27.

Habakuk próféta könyve 2. fejezet

¹Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.  ²Az ÚR szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!  ³Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.  ⁴Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.  ⁵Bizony, a bor megcsal, nagyhangúvá lesz a férfi, nem nyughatik. Szélesre tátja torkát, mint a sír, telhetetlen, mint a halál, magához ragad minden nemzetet, magához gyűjt minden népet. ⁶De majd mindezek példázatot költenek, és ilyen jelképes hasonlatokat mondanak róla: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé – de meddig? – és másoktól elvett javakkal gazdagodik! ⁷De rád támadnak hirtelen, akik marcangolnak, fölébrednek, akiktől reszketsz, és zsákmányul esel nekik. ⁸Mivel te sok népet kizsákmányoltál, te is zsákmányul esel a többi népnek; azért, mert emberek vérét ontottad, és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal. ⁹Jaj annak, aki a házába tisztességtelen hasznot gyűjt, aki fészkét magasba rakja, hogy megmenekülhessen a fenyegető veszedelemtől! ¹⁰Házad gyalázatára vált, amit terveztél. Önmagad ellen vétkeztél, amikor sok népet tönkretettél, ¹¹mert a kő is kiáltoz a falból, és a tetőgerenda válaszol neki. ¹²Jaj annak, aki vérontással épít várost, és aki álnoksággal emel várat!  ¹³Hiszen a Seregek URa így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tűz pusztítja el, amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik.  ¹⁴De a föld tele lesz az ÚR dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.  ¹⁵Jaj annak, aki leitatja embertársát, mérget kever italába és lerészegíti, hogy lássa gyalázatát! ¹⁶Szégyen fog eltölteni dicsőség helyett, neked is innod kell majd, támolyogni fogsz, amikor neked nyújtja az ÚR jobbja a poharat, és szégyen borítja dicsőségedet. ¹⁷A Libánon ellen elkövetett erőszak visszaszáll rád; a vadállatok kipusztítása miatt majd te is rettegni fogsz. Hiszen te emberek vérét ontottad, és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal. ¹⁸Mit használ a bálványszobor? – hiszen csak szobrász formálta! Mit ér az istenszobor? – hamis útmutatást ad! Bár bízott benne, aki megformálta, csak néma bálványt készített.  ¹⁹Jaj annak, aki a fának mondja: Ébredj! – és a néma kőnek: Kelj föl! Adhat ez útmutatást? Arannyal, ezüsttel van ugyan borítva, de semmilyen lélek nincs benne!  ²⁰Az ÚR azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!

I. Thesszanolikai levél, 2. fejezet, 1-12. versek

 ¹Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. ²Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben. ³Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. ⁴Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.  ⁵Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: ⁶nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. ⁷Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. ⁸Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. ⁹Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. ¹⁰Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. ¹¹Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként ¹²intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.