2016. november 9.

Eszter könyve

Eszt 7

1 A király Hámánnal együtt elment Eszter királynéhoz a lakomára. 2 A második napon megint megkérdezte a király borivás közben Esztertől: Mit kérsz, Eszter királyné? Megkapod! Mit kívánsz? Ha az ország felét is, meglesz! 3 Eszter királyné így válaszolt: Ha jóindulattal tekint rám a király, és ha jónak látja a király, azt kérem, hogy életemet, azt kívánom, hogy népemet adják nekem! 4 Mert eladtak engem és népemet, hogy elpusztítsanak, legyilkoljanak és megsemmisítsenek bennünket. Ha csak rabszolgáknak és rabnőknek adtak volna el bennünket, akkor néma maradtam volna, mert ilyen nyomorúságért nem illenék zaklatnom a királyt. 5 Ekkor Ahasvérós király ezt kérdezte Eszter királynétól: Ki az, és hol van az, aki arra mer gondolni, hogy ilyet tegyen? 6 Eszter így válaszolt: Ez a gonosz Hámán az, a mi ádáz ellenségünk! Akkor Hámán megrettent a királytól és a királynétól. 7 A király pedig haragosan abbahagyta a borivást, és kiment a palota kertjébe. Hámán azonban ott maradt, és könyörögni kezdett az életéért Eszter királynéhoz, mert látta, hogy a király már elhatározta vesztét. 8 Amikor a király visszatért a palota kertjéből a borozó helyiségbe, Hámán éppen arra a kerevetre borult, ahol Eszter volt. Ekkor így szólt a király: Még erőszakot is akar elkövetni a királynén itt nálam a palotában?! Alig hagyta el ez a szó a király ajkát, Hámán arcát betakarták. 9 Harbóná pedig, a király egyik háremőre ezt mondta: Van itt egy fa is, ott áll Hámán házánál, ötven könyök magas. Hámán készíttette annak a Mordokajnak, akinek a szava a király javát szolgálta. A király így szólt: Akasszátok föl rá! 10 Föl is akasztották Hámánt arra a fára, amelyet ő állított Mordokajnak. Azután lecsillapodott a király haragja.

Pál második levele a kornithusiakhoz

2Kor 7,8-16

8 Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, 9 de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. 10 Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. 11 Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy tiszták vagytok az ügyben. 12 Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt, és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely az Isten színe előtt van bennetek irántunk. 13 Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. 14 Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. 15 Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és aggódva fogadtátok őt. 16 Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.