Mikepércsi Reformátusok e-Lapja
- Ez az esemény elmúlt.
2019.04.27. Szombat
2019.04.27 @ 00:00 - 2019.04.28 @ 00:00
Gal 1, 1-9
1Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül – 2és a velem levő testvérek mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek.
3Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól, 4aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint. 5Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 6Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, 7pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. 8De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! 9Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!
Zsolt 144
1Dávidé. Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat.
2Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám.
3Ó, URam, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá?
4Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.
5Hajlítsd le az eget, URam, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket!
7Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából,
8akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
9Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked.
10Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől.
11Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
12Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.
13Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira!
14Marháink legyenek kövérek, ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken!
15Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!