2020. 12. 12.

Jób könyve 32. fejezet
Elíhú első beszéde: Jób barátai rosszul érveltek
1Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát. 2Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben. 3De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot. 4Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála. 5De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott. 6Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok. 7Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. 8De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. 9Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. 10Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. 11Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, amíg kerestétek a megfelelő szavakat. 12Figyelmesen hallgattalak titeket, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira. 13Ne mondjátok: Olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, ember nem. 14Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki. 15Megrettentek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak. 16Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet. 17Hadd mondjam hát el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok! 18Mert tele vagyok szavakkal, szorongat belülről a lélek. 19Olyan már a bensőm, mint a lezárt újbor, széthasad, mint erjedő musttól a tömlő. 20Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok. 21Nem leszek elfogult sem erre, sem arra, senkinek nem fogok hízelegni. 22Nem is értek én a hízelgéshez, meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.

A zsidókhoz írt levél 9. fejezet, 1-14
Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
1Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye. 2Mert sátrat építettek, melynek első részében volt a gyertyatartó, az asztal és a szent kenyerek: azt nevezték szentélynek. 3A második kárpiton túl pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveztek: 4ebben volt egy arany illatáldozati oltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái, 5fölötte pedig a dicsőség kerúbjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét. De ezekről most nem kell részletesen szólni. 6Miután ezeket így rendezték el: a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, 7a másodikba azonban csak évenként egyszer és egyedül a főpap mehet be azzal a vérrel, amelyet bemutat önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért. 8A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út. 9Példázat ez nekünk a mostani időre, mert ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni azt, aki az áldozatot bemutatja. 10Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők. 11Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.