2013. május 25.

Apostolok cselekedeteiről írott könyv 17. fejezet, 16-34. versek:

¹⁶Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. ¹⁷Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. ¹⁸Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: „Mit akarhat ez a fecsegő mondani?” Mások ezt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Jézust és a feltámadást hirdette. ¹⁹Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: „Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz?  ²⁰Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.” ²¹Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. ²²Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, ²³mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. ²⁴Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban,  ²⁵nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.  ²⁶Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, ²⁷hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;  ²⁸mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk. ²⁹Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség.  ³⁰A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. ³¹Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.” ³²Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.” ³³Pál ezután eltávozott közülük. ³⁴Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dioniziosz is, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások.

Ézsaiás próféta könyve 29. fejezet:

 ¹Jaj Ariélnak, Ariélnak, a városnak, ahol Dávid táborozott! Évek telnek egymás után, ünnepek váltják egymást, ²azután ostromot indítok Ariél ellen. Akkor lesz sírás-rívás, mert égő oltárrá teszem. ³Táborral veszlek körül, sáncot vonok köréd, felállítom az ostromműveket.  ⁴Megalázottan fogsz beszélni a földből, és megtörten hangzik szavad a porból. Olyan lesz a hangod, mint a föld alatti kísérteté, és szavad a porból suttog.  ⁵De ízzé-porrá törik ellenségeid serege, a szálló polyvához hasonló lesz az erőszakosok hada. Egy szempillantás alatt következik be!  ⁶Mert a Seregek URa meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás, viharos forgószél és emésztő tüzes lángok közepette.  ⁷Olyan lesz, mint az álom, mint egy éjszakai látomás valamennyi nép serege, amely Ariél ellen hadakozott, és ostromot indított egész hadereje és sziklavára ellen. ⁸Mint az éhező, aki azt álmodja, hogy eszik, de ha fölébred, üres a gyomra, vagy mint a szomjazó, aki azt álmodja, hogy iszik, de ha fölébred, eltikkadt és szomjas, úgy jár a népek egész serege, amely Sion hegye ellen hadakozott. ⁹Ámuljatok és bámuljatok, vakoskodjatok és vakuljatok meg! Legyetek részegek, de ne bortól, tántorogjatok, de ne az italtól!  ¹⁰Mert rátok árasztotta az ÚR a kábultság lelkét. Bezárta szemeiteket: a prófétákat, befödte fejeiteket: a látnokokat.  ¹¹Olyan lett számotokra minden látomás, mint a lepecsételt irat szavai. Ha odaadják íráshoz értő embernek, és ezt mondják: Olvasd el! – ő ezt fogja mondani: Nem tudom, mert le van pecsételve.  ¹²Ha pedig íráshoz nem értőnek adják az iratot, és ezt mondják: Olvasd el! – ő ezt fogja mondani: Nem értek az íráshoz. ¹³Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, ¹⁴azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad.  ¹⁵Jaj azoknak, akik el akarják titkolni tervüket az ÚR elől! Sötétben hajtják végre tettüket, mert azt gondolják: Ki lát minket, ki ismer bennünket?  ¹⁶Micsoda fonákság! Egyenlőnek tartható-e az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!  ¹⁷Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik.  ¹⁸Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után.  ¹⁹Újra örömüket lelik az alázatosak az ÚRban, vigadnak a szegény emberek Izráel Szentje előtt,  ²⁰mert vége lesz a zsarnoknak, és elpusztul a csúfolódó! Kiirtják mindazokat, akiknek gonoszságon jár az eszük,  ²¹akik vétkesnek nyilvánítják az embert a peres ügyekben, és tőrbe ejtik, aki feddeni meri őket a kapuban, semmit érő ürüggyel fosztják meg jogától az igazat.  ²²Ezért így szól Jákób házához az ÚR, aki megváltotta Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, nem sápad el többé az arca,  ²³mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől.  ²⁴A tévelygő lelkek észhez térnek, és a zúgolódók levonják a tanulságot.