2014. június 30.

Pál második levele a korinthusiakhoz

2Kor 1,1-11

¹ Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus, a testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és mindazoknak a szenteknek, akik Akhájában vannak: ² Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. ³ Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, ⁴ aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. ⁵ Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is. ⁶ Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. ⁷ A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. ⁸ Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. ⁹ Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat; ¹⁰ aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, ¹¹ mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a reánk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.

A zsoltárok könyve

Zsolt 78,56-72

⁵⁶ De ők kísértették a felséges Istent, lázadoztak, és nem tartották meg intelmeit. ⁵⁷ Hűtlenül elpártoltak, mint őseik, csalódást okoztak, mint a meglazult íj. ⁵⁸ Áldozóhalmaikkal haragították, és bálványszobraikkal ingerelték. ⁵⁹ Ezt hallva Isten felháborodott, és nagyon megutálta Izráelt. ⁶⁰ Elvetette silói lakóhelyét, sátrát, amelyben emberek közt lakott. ⁶¹ Fogságba juttatta hatalma jelét, ékességét ellenség kezébe. ⁶² Népét fegyver martalékává tette, mert megharagudott örökségére. ⁶³ Ifjait tűz emésztette meg, szüzeinek nem énekeltek nászdalt. ⁶⁴ Papjai fegyver által estek el, özvegyei nem sírhattak. ⁶⁵ Akkor, mint aki addig aludt, fölébredt az Úr, mint egy bortól ujjongó hős, ⁶⁶ és visszaverte ellenségeit, gyalázatba döntötte őket örökre. ⁶⁷ De József sátrát megvetette, nem Efraim törzsét választotta, ⁶⁸ Júda törzsét választotta ki, a Sion hegyét, mert azt szereti. ⁶⁹ Magasra építette szentélyét, akár az eget, örök alapot vetett neki, akár a földnek. ⁷⁰ Azután kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és kivette őt a juhaklok közül. ⁷¹ A szoptatós juhok mögül hozta el, hogy pásztora legyen népének, Jákóbnak, és örökségének, Izráelnek. ⁷² Pásztorolta is tiszta szívvel, terelgette ügyes kézzel.