2015. szeptember 10.

A királyok első könyve

1Kir 8,54-66

54 Amikor Salamon befejezte ezt az egész imádságot és könyörgést, amellyel imádkozott az Úrhoz, fölkelt az Úr oltára elől, ahol térdelt, és kezét az ég felé terjesztette. 55 Fölállt tehát, és fennhangon így áldotta meg Izráel egész gyülekezetét: 56 Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó ígéretből, amit megígért szolgája, Mózes által. 57 Legyen velünk Istenünk, az Úr, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! 58 Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatait, rendelkezéseit és végzéseit, amelyeket őseinknek parancsolt. 59 Ezek a szavak pedig, amelyekkel könyörögtem az Úr színe előtt, legyenek éjjel-nappal Istenünk, az Úr előtt, hogy pártolja szolgája ügyét és népének, Izráelnek az ügyét szüntelen. 60 Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs más. 61 Legyen a szívetek teljesen Istenünké, az Úré, járjatok rendelkezései szerint, és tartsátok meg parancsolatait, úgy mint ma! 62 Azután a király és vele együtt az egész Izráel áldozatot mutatott be az Úrnak. 63 Salamon békeáldozatot mutatott be: huszonkétezer marhát és százhúszezer juhot áldozott fel az Úrnak. Így avatta fel az Úr házát a király Izráel fiaival együtt. 64 Ugyanazon a napon szentelte fel a király az udvar középső részét, az Úr háza előtt, mert ott készítette el az égőáldozatot, az ételáldozatot és a békeáldozat kövérjét. Az Úr színe előtt álló rézoltár ugyanis kicsi volt ahhoz, hogy ráférjen az égőáldozat, az ételáldozat és a békeáldozat kövérje. 65 Így ünnepelt akkor Salamon egész Izráellel együtt. Sokan gyűltek össze a hamáti úttól fogva Egyiptom patakjáig Istenünknek, az Úrnak a színe elé hét napra meg hét napra, azaz tizennégy napra. 66 A nyolcadik napon elbocsátotta a népet. Azok áldották a királyt, és hazamentek örvendezve és vidám szívvel azért, mert sok jót tett az Úr szolgájával, Dáviddal és népével, Izráellel.

Márk evangéliuma

Mk 12,18-37

18 Ezután szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19 “Mester, Mózes előírta nekünk, hogyha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 20 Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot. 21 A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22 és a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. 23 A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiké lesz az asszony? Mert mind a hétnek a felesége volt.” 24 Jézus ezt mondta nekik: “Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? 25 Mert az emberek amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben. 26 Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? 27 Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.” 28 Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: “Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” 29 Jézus így válaszolt: “A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, 30 és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. 31 A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” 32 Az írástudó ezt mondta neki: “Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; 33 és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál.” 34 Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: “Nem vagy messze az Isten országától.” És többé senki sem merte őt megkérdezni. 35 Amikor Jézus a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: “Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus a Dávid Fia? 36 Maga Dávid mondta ezt a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. 37 Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia?” A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.