2020. 10. 28.

Sámuel második könyve 19. fejezet, 16-31
Dávid megkegyelmez Simínek és Mefíbósetnek
16Visszaindult tehát a király, és elérkezett a Jordánhoz. A júdaiak pedig Gilgálba érkeztek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek a királynak átkelni a Jordánon. 17A benjámini Simí, Gérá fia is sietve elment Bahúrímból a júdaiakkal együtt Dávid király elé. 18Ezer benjámini ember volt vele, továbbá Cíbá, Saul házának a szolgája, tizenöt fiával és húsz szolgájával együtt. Még a király előtt odaértek a Jordánhoz, 19átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király háza népét, és megtegyék, amit csak jónak lát. Simí, Gérá fia pedig leborult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon. 20Ezt mondta a királynak: Ne rója fel bűnül az én uram, és ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el a te szolgád akkor, amikor eltávozott az én uram, királyom Jeruzsálemből! Ne vegye azt szívére a király! 21Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József egész házából, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak! 22De megszólalt Abísaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Hát nem kell Simínek meghalnia azért, hogy szidalmazta az ÚR fölkentjét? 23Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerújá fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben? Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya! 24Simínek pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király. 25Mefíbóset, Saul fia is elment a király elé. Nem gondozta a lábát, nem gondozta a szakállát, és nem mosatta a ruháját attól fogva, hogy a király elment, egészen addig, amíg békességben meg nem érkezett. 26Amikor aztán Jeruzsálemben a király elé érkezett, megkérdezte tőle a király: Miért nem jöttél velem, Mefíbóset? 27Ő így felelt: Uram, királyom, becsapott engem a szolgám. Mert én, a te szolgád, ezt mondtam: Fölnyergeltetek egy szamarat, felülök rá, és úgy megyek a királlyal, mert béna a te szolgád. 28Ő azonban rágalmazta szolgádat az én uram, királyom előtt. De az én uram, királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy azért úgy, ahogyan jónak látod! 29Mert apám egész háza népe nem várhatott mást az én uramtól, királyomtól, mint halált, te mégis azok közé ültetted szolgádat, akik asztalodnál esznek. Mi jogom volna tehát, hogy még panaszkodjam a királynak? 30Akkor ezt mondta neki a király: Nem is kell többet mondanod! Kijelentem, hogy te és Cíbá osztozni fogtok a mezőn! 31Mefíbóset ezt felelte a királynak: Akár az egészet is elveheti, csakhogy az én uram, királyom békességben hazajött!

Pál második levele a korinthusiakhoz 7. fejezet, 8-16
A gyülekezet Isten szerinti megszomorodása
8Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, 9de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. 10Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. 11Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben. 12Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk. 13Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. 14Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. 15Ő még jobb szívvel gondol rátok, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt. 16Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.