2014. április 12.

Jób könyve

Jób 14

¹ Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. ² Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. ³ Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!⁴ Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlen egy sem. ⁵ Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, ⁶ akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak! ⁷Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. ⁸ Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, ⁹ a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete. ¹⁰ De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz? ¹¹ Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,¹² de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. ¹³ Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. ¹⁴ Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat. ¹⁵ Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. ¹⁶ Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet. ¹⁷ Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet. ¹⁸ Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről. ¹⁹ A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét. ²⁰Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el. ²¹ Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre. ²² Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja.”

A jelenések könyve

Jel 4

¹ Ezek után láttam, hogy íme, nyitva van egy ajtó a mennyben, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mint egy trombitáét, beszél velem, és így szól: “Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek meg kell történniük.” ² Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trónus állt a mennyben, és a trónuson ült valaki. ³ Aki ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz és a karneolhoz; és a trónus körül szivárvány volt, amely pedig a smaragdhoz látszott hasonlónak. ⁴ A trónus körül láttam huszonnégy trónt, és a trónusokon huszonnégy vént, amint ott ültek fehér ruhába öltözve, és a fejükön aranykorona. ⁵ A trónusból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trónus előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke. ⁶ A trónus előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló, és a trónusnál középen négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. ⁷ Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított. ⁸ A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: “Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!” ⁹És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él, ¹⁰ leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: ¹¹ “Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”.