2016. június 5.

Lukács evangéliuma

Lk 2,1-20

1 Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 2 Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. 3 Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, 5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 7 és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 8 Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9 És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: “Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: 11 Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 12 A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” 13 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 14 “Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” 15 Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: “Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” 16 Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17 Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, 18 és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. 19 Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. 20 A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.

Pál levele az efezusiakhoz

Ef 2,17-22

17 és eljött, és “békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek”. 18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. 20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21 akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 22 és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.

A bírák könyve

Bír 18

1 Abban az időben nem volt király Izráelben. – Abban az időben Dán törzse megfelelő területet keresett magának, hogy letelepedjék, mert addig nem jutott megfelelő örökséghez Izráel törzsei között. 2 A dániak elküldtek nemzetségükből öt férfit, legbátrabb embereiket Corából és Estáólból, hogy járják be és kémleljék ki az országot. Azt mondták nekik: Menjetek, kémleljétek ki az országot! Így jutottak el az Efraim hegyvidékére, a Míká házához, s ott megszálltak. 3 Mert amikor a Míká házánál jártak, felfigyeltek az ifjú lévita hangjára, betértek oda, és megkérdezték tőle: Ki hozott téged ide, mit csinálsz itt, és mi dolgod van itt? 4 Ő azt felelte nekik: Ezt meg ezt tette velem Míká, megfogadott engem, és a papja lettem. 5 Ekkor azt mondták neki: Kérdezd meg az Istent, hogy megtudjuk: sikeres lesz-e az utunk, amelyen járunk. 6 A pap azt mondta nekik: Menjetek el békességgel! Gondja van az Úrnak az útra, amelyen jártok. 7 Azután továbbment az öt férfi, és elérkezett Lajisba. Látták, hogy a benne lakó nép biztonságban él, szidóni módra, nyugodtan és biztonságban, és nincs senki az országban, aki bántaná őket, vagy uralkodnék fölöttük. Messze esnek a szidóniaktól is, nincs senkivel semmiféle kapcsolatuk. 8 Mikor hazaérkeztek atyjukfiaihoz Corába és Estáólba, megkérdezték tőlük atyjukfiai: Mi hírt hoztok? 9 Ők így feleltek: Induljatok, vonuljunk föl ellenük, mert olyan földet láttunk, amely nagyon jó! Mit késlekedtek? Ne halogassátok az indulást, menjetek és vegyétek birtokba azt a földet! 10 Ha odaértek, egy olyan néphez értek, amely biztonságban él, és tágas az a föld mindenfelé. Bizony a kezetekbe adta azt Isten! Olyan hely az, ahol nem hiányzik a világon semmi. 11 Fölkerekedett tehát Dán nemzetségéből, Corából és Estáólból hatszáz fölfegyverzett ember. 12 Fölvonultak, és tábort ütöttek Kirjat-Jeárimnál Júdában. Ezért hívják azt a helyet Dán táborának még ma is; ott van ez Kirjat-Jeárim mögött. 13 Majd tovább vonultak Efraim hegyvidékére, és eljutottak Míká házához. 14 Ekkor megszólalt az az öt ember, aki elment bejárni Lajis földjét, és ezt mondták atyjukfiainak: Tudjátok-e, hogy ezekben a házakban van éfód és házibálvány, faragott és öntött bálványszobor? Ugye tudjátok, mit kell tennetek? 15 Ekkor betértek oda, bementek az ifjú lévita lakásába, a Míká házánál, és békességgel köszöntötték. 16 A dániak hatszáz fölfegyverzett embere pedig elállta a kapu bejáratát. 17 Az az öt ember, aki elment bejárni azt a földet, fölment, és behatolt oda, és magához vette a faragott szobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt. A pap pedig ott állt a kapu bejáratánál, a hatszáz fölfegyverzett ember mellett. 18 Amikor tehát ezek bementek Míká házába, és magukhoz vették a faragott szobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt, megkérdezte tőlük a pap: Mit csináltok? 19 Azok ezt felelték neki: Hallgass, fogd be a szád! Gyere velünk, légy a mi atyánk és papunk! Mi jobb neked: ha egy ember házának vagy a papja, vagy ha Izráelben egy egész törzsnek vagy nemzetségnek vagy a papja? 20 A pap megnyugodott, magához vette az éfódot, a házibálványt meg a faragott szobrot, és beállt a nép közé. 21 Azután továbbmentek, de az asszonyokat és a gyermekeket, a jószágot és az értékes holmit a menet élére állították. 22 Alig távoztak el Míká házától, amikor fegyverbe szólították a Míká házában és a háza környékén lakó embereket, és ezek nyomon követték a dániakat. 23 Kiáltoztak a dániak után, azok pedig visszafordultak, és azt mondták Míkának: Mit akarsz, hogy fegyverbe szólítottad embereidet? 24 Míká azt felelte: Elvittétek isteneimet, amelyeket csináltattam, meg a papomat, és elmentetek! Mi marad nekem? És még ti mondjátok nekem, hogy mit akarsz? 25 De a dániak ezt mondták: Egy hangot se halljunk, különben rátok támadnak ezek a nekikeseredett emberek, és akkor elveszíted mind magadnak, mind házad népének az életét! 26 A dániak továbbmentek a maguk útján, Míká pedig megfordult és hazament, mert látta, hogy azok erősebbek nála. 27 Azok tehát elvitték, amit Míká csináltatott, meg a papját is, aki nála volt. Azután rátámadtak Lajisra, a nyugalomban és biztonságban élő népre, kardélre hányták őket, a várost pedig fölperzselték. 28 Senki se menthette meg őket, mert Szidóntól messze estek, és nem volt senkivel kapcsolatuk, mert a város Bét-Rehób völgyében feküdt. Azután újra fölépítették a várost és letelepedtek benne. 29 Elnevezték a várost Dánnak, ősüknek, Dánnak a nevéről, aki Izráel szülöttje volt. Azelőtt Lajis volt a város neve. 30 Azután felállították maguknak a dániak a faragott bálványt, és Manassé fiának, Gérsómnak a fia, Jónátán, meg az ő fiai lettek Dán törzsének a papjai, egészen az ország népének a fogságba viteléig. 31 Így állították fel maguknak azt a faragott bálványt, amit Míká csináltatott, és ott volt ez mindaddig, amíg az Isten háza Silóban volt.